Megjött az ősz – védjük egészségünket gyógynövények segítségével!

Szerző: | okt 11, 2015 | Boszi konyha

Ismét itt az ősz, beköszönt a hideg idő, mely megviseli főleg a kisgyerekek szervezetét, de felnőtteknél is gyakori a torokfájás, nátha megjelenése. Ugyanakkor pont az őszi hőmérségkelt kedvez a baktériumok és vírusok terjedéséhez is. Szerencsénkre itt Magyarországon sok gyógynövény terem, s egyre jobban ismertekké válnak a népi gyógyászat bölcsességei, melyek segítenek átvészelni ezt az időszakot. Jelen leírásomban csak és kizárólag az általam használt gyógynövényeket és gyógyhatású készítményeket vettem sorra.
 
A gyógynövények egy része, már a betegség elején hatásos. Érdemes odafigyelni oda, amikor el kezd kaparni a torunk, vagy náthásak leszünk, vagy rosszabb lesz a közérzetünk. Ugyanis az időben elkezdett küzdelem a betegség ellen megakadályozhatja annak elsúlyosbodását. Ebben kifejezetten jó segítséget adnak a gyógynövények. Viszont ha a tüneteket nem tudjuk az elején megfogni, vagy a fertőzés nagyon súlyos és több mint 1 hétig tart, akkor már érdemes orvos segítségét kérni.
 
De lássuk csak, hogy mik a köztudottan fertőtlenítő, antibakteriális hatású növényeink!
 
FoghagymaFokhagyma: a magyar konyha egyik közkedvelt növénye, mely erős fertőtlenítő hatással bír, mind a vírusokat, mind a baktériumokat öli. Meghűléses időszakban érdemes nyersen is fogyasztani, mivel akkor még jobban kifejti jótékony hatását. Erőteljes íze miatt érdemes mézbe belevagdosni egy gerezd fokhagymát, vagy akár előre elkészíteni egy üvegbe fokhagymagerezdeket, és ráönteni a mézet.
 
Vöröshagyma: a másik közkedvel növényünk, mely hatásosan öli a kártevőket. Pirítóssal, vajas kenyérrel nagyon finom, viszont ha valaki nem bírja erőteljes ízét, sózva, hűtőbe betéve könnyebben megehető. Emellett vízbe felfőzve teaként is fogyasztható.
Kakukkfű: eredendően fűszernövény, mely teaként elkészítve hurutoldó hatású, mely a köhögést csillapítja.
Szegfűszeg: érzéstelenítő, fertőtlenítő hatása ismert, mely lehetővé teszi sokrétű felhasználását. Van, aki torokfájás esetén szájába betéve szopogat egy-egy szemet.
 
Ámbár nem növény, de antiszeptikus hatása miatt a sorba még beletartozik a méz, mely sok ásványi anyagot is tartalmaz.
 
Toroköblítésre alkalmas a tengeri sós víz, mely szintén fertőtlenítő hatással bír. De vannak, akik a betegség kezdetén egy kis pálinkával próbálják torkukat gyógyítani.
 
Foghagyma
C-vitamon immunerősítőként van számontartva, mely sokmindenben megtalálható. Ilyen például a citrom, citrusfélék, csipkebogyó, savanyúkáposzta.
 
 
Ha már itt a baj, és nem sikerült hatákonyan megfogni és megelőzni a betegséget, több gyógynövényünk van, melyek teája segít átvészelni a kóros időszakot.
Fekete bodza virága: izzasztó hatású, csillapítja a köhögést
Hársfavirág: szintén izzasztó hatású és hurutoldó
Kamilla: általános gyulladáscsökkentő, mely jót tesz a fájó toroknak.
 
Még nagyon közkedvelt köhögés csillapít a lándzsás utifű szirupja, mely gyógynövényes boltokban szintén beszerezhető.
 
Illóolajok is segítségünkre vannak, melyet aromalámpába vagy akár fürdővízbe is tehetünk. Náthás időszakban közkedvelt a borsmenta és az eukalpitusz olaj.
 
Figyelem! Egyes gyógynövények és gyógyhatású készítmények problémát okozhatnak várandós nőknek, így minden esetben körültekintően érdemes őket használni.