Hónap témája – Gondoskodás a szeretteinkről

 

“Mert a legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl. És fák. Amiket nem azért ültetett valaki, hogy hasznukat lássa. Nem is azért, hogy önmagát mulattassa velük. Hanem azért, mert szépségre és jövendőre gondolt, békességre gondolt és a lelke tele volt derűvel. És ültette, egyszerűen azért, mert szerette a fát és a fákon keresztül akarta elmondani mindazt, ami az otthonban kapcsolatban felgyűlt benne s amiket szavakba önteni nem tudott.”

Wass Albert

 

Május a szerelmesek hónapja, itt a tavasz, rügyeznek a fák. Ideje a palántákat is kiültetned a kertbe, vagy ha még nem tetted meg, akkor a szobanövényeidnek is jól esik a gondoskodás, esetleg átültetés. Áprilisban-májusban van itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak is.

Ezek mind, mind kapcsolódnak asztrológiailag a Bika jegyéhez. Nézzük csak, hogy ez pontosan mit is jelent:

 

Bika jegyről pár gondolat

A Bika jegy a Vénusz bolygó uralma alá tartozik, ugyanúgy, mint a Mérleg. Közös bennük a szépségre való törekvés, a jó esztétikai érzék, a művészetek kedvelése, a békére, a nyugalomra való törekvés. Különbség köztük, hogy míg a Mérleg inkább szereti a társaságot, a közösséget, a Bika inkább visszavonul a saját otthona melegébe. Fontosabb számára a saját szeretteiről való gondoskodás, mint a közösségben való nyüzsgés. A Vénusz a szerelem bolygója, a kis szerencse bolygójának is tartják. Bika jegy hozza ezt az élet fizikai élvezeteinek szeretetében – a jó ételek, italok, jó szerelmeskedések a társával. Igénye van arra is, hogy ezeket a fizika jó dolgokat szűkebb környezetével, saját szeretteivel is megossza. Szeret gondoskodni másokról, de ez nem csak az emberekre, hanem az egész élővilágra is kiterjed. Szereti a kertészkedést, szeret odafigyelni az állatokra, növényekre is.

Mind emellett fontos számára a biztonság, a kiszámíthatóság, így a pontosság, precizitás is. Otthonát szereti rendben és tisztán tartani.

 

Aktuális égi állások

Nap belép a Bikába

Nap Bika jegybe lépésének időpillanata – 2019

 

A fenti képlet a Nap Bika jegyébe lépésének időpillanata, mely április 20.-án következett be.

Az előtte lévő jegy a Kos volt, és május 21.-én a Nap tovább halad az Ikrek jegyébe. Mind a két jegy aktivitásáról híres, csak míg a Kos inkább a tetteiben, az Ikrek inkább intellektusában pörgő. Bika viszont kifejezetten nem kedveli a nyüzsgést. Inkább a  nyugalom, béke, az otthon melege vonzza. Használd ki ezt a “nyugisabb” időszakot te is arra, hogy inkább az otthonod, a családod, a szeretteid, a kis élőlényeid felé fordulsz. Ami lehet akár egy nagy takarítás, vagy palánták/növények ültetése/átültetése. Nyüzsiben még így is lesz részed május közepéig, hisz a Vénusz május 15.-ig a Kos jegyében lesz, a Mars május 16.-ig az Ikrekben

A Kos minőségére jellemző a veszekedések, viták, a durva őszinteség, melyben május 6.-ig még lehet részed. Utána viszont a kommunikációt jelképező Merkúr szintén a Bika jegyébe lép.  Így várható, hogy gondolkodásodban jobban megjelenik a praktikusságra való törekvés, materiális értékek számbavétele, jobban átgondolod, hogy mit és kinek mondjál el, vagy egyáltalán ki kell-e mondani bármit is. A békesség többet jelent a veszekedésnél. A meghallgatás, a figyelem pedig az előtérbe helyezkedésednél.

Május 15.-én a Vénusz is belép a Bika jegybe, ahol így már 4 bolygó (Nap, Uránusz, Merkúr, Vénusz) fog egészen május 21.-ig tartózkodni. A Vénusz a szerelem, szexualitás bolygója, így ez az időszak kedvez ahhoz, hogy még jobban saját és kedvesed igényei felé fordulj. A kölcsönös gondoskodás, figyelem, bizalom biztos meghálálja magát. Amennyiben társ nélkül vagy, ez az időszak kedvez, hogy áldozz a művészeteknek is. Egy jó színdarab, zenés est, egy jó vacsora  szűkebb környezeteddel igazán jó kis kikapcsolódási lehetőség a zajos hétköznapok közt.

 

A cikkben csak pár állást emeltem ki, ráadásul a te személyes horoszkópod, így a karaktered, egyéniséged is formálja, hogy ezek a minőségek hogyan is aktiválódnak az életedben. Ebben már csak személyesre szóló, asztrológusi elemzés formájában tudok számodra segíteni.

 

Kapcsolódó cikk:

 

Mit érdemes tudnod a Bikákról, hogy jobban megértsd őket?

 

 

Facebookos hozzászólások

Hasonló cikkek:

Elemi energiák: TŰZ   Képzelj magad elé egy hatalmas tábortüzet. Hogy világít, szórja fényét a sötétben, miközben meleget ad a közelállóknak! A lángja egyre feljebb és feljebb lobog, az ég
Asztrológiai irányzatok... Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért is van ennyi asztrológiai irányzat? Melyik mire jó, mire használható? Ezek illeszkednek egymáshoz, vagy pont hogy nem, inkább mindegyik különálló egységet
Mit érdemes tudnod a Bik... Bika jegyűnek az április 20. és május 20. között születetteket tekintjük (+- egy nap), de sokszor nem is a születési naptól igazi Bika valaki, hanem attól, hogy
Hasznos asztrológiai alk... Amennyiben az asztrológia szerelmese vagy, gondolom már Te is kutakodtál jó kis asztrológiai programok után, melyek segítenek még jobban belemélyedni az asztrológia világába! Már régóta tervezem, hogy
7 dolog, mire érdemes fi... 1) Pontosítsd be a képletet, vagy ha ezt még nem tudod, akkor készíts durva korrekciót! Erre azért van szükség, hogy pontosan tudjad, a bolygók mely házakban állnak.
Hónap témája – G...   “Mert a legnagyobb örökség, amit adni lehet az utódnak, az otthon. Egy ház, akármilyen ház. De amelyiknek falát aggódás, szeretet, gondoskodás s a jövendők bizakodó hite emelte föl.
Hogyan csábítanak a kü...             Facebookos hozzászólások
Pénz szerepe a spirituá... Saját spirituális útkeresésem során számtalanszor botlottam bele különböző, pénzzel kapcsolatos hiedelmekbe. Párral talán egyet is értettem, de ellenpéldák mindig is eszembe jutottak. Lássunk ezekből párat „Aki sok
Mit érdemes tudnod a Sko...   Október 24. és november 22. között születettek a Skorpió jegyűek, melyet általában tudnak is magukról.  Azzal viszont már kevesen vannak tisztában, hogy sokszor nem is a
Mit érdemes tudnod a Rá...   Rák jegyűnek a június 22. és július 22. között születetteket tekintjük (+- egy nap), de sokszor nem is a születési naptól igazi Rák valaki, hanem attól,