Mit érdemes tudnod az Ikrekről, hogy jobban megértsd őket?

Szerző: | jún 2, 2016 | Asztrológia, Asztrológia kezdőknek

 
Ikrek jegyűnek a május 21. és június 21. között születetteket tekintjük (+- egy nap), de sokszor nem is a születési naptól igazi Ikrek valaki, hanem attól, hogy az aszcendense, aszcendensének az ura, Holdja, stb áll ebben a jegyben, vagy kitüntetett helyen van a Merkúrja. Mindenesetre, ha az alábbi tulajdonságok nagy részét felismered ismerősödben, barátodban, szeretteidben, jó eséllyel az ő karakterükben is erősen ott szerepel az Ikrek (más jegyekkel kombinálódva).

Amennyiben úgy érzed, hogy nehezen tudsz kijönni Ikrek ismerőseiddel, kifejezetten neked szól az alábbi 11 tudnivaló az Ikrekről, mely segít kiigazodni az ő világukon.

 

1) Amit legfontosabb megérteni az Ikrekkel kapcsolatban, hogy a zodiákus jegyei közül számára a legfontosabb a kommunikáció, a mozgás, minden dolog megismerése! Állandóan jön, megy, miközben kezében három mobil, ha otthon van, megy a tévé, s ráadásul a rádió is be van kapcsolva.

2) Ebből is következik, hogy nagyon nehezen bírja a bezártságot, egyedüllétet. Otthonában nagyon ritkán található meg, sok programot szervez magának, szereti a társaságot. Szívesen időz el könyvesboltokban, könyvtárakban, vásárokban, vagy keresi fel barátait egy jó kis beszélgetésre, pletykálkodásra.

3) Jó mentális képességekkel rendelkezik, gyors, furfangos, ugyanakkor kritikus, szeret mindent megkérdőjelezni. Analitikus gondolkodás mód jellemző rá, de képes elveszni a részletekben, sokszor nem látja a fától az erdőt. Ugyanakkor jó beszélőkéjével lyukat beszél a másik hasába, éles eszével képes könnyen megvezetni másokat.

4) Rend, nagyon nem az erőssége, mindig hatalmas kupi van nála. Ebben csak pontatlansága múlja felül, mivel mindig mindenhova el akar jutni, ott akar lenni, persze ez teljes mértékben ritkán jön össze.

5) Imádja a könyveket, hírlapokat. Tipikus Ikrek nagyon nagy könyvtárral rendelkezhet, az már kétséges, hogy a könyvek végére is ér. A dolognak inkább csak a felszíne érdekli, nem igazán tud bele is mélyedni.

6) Nagyon szereti a tanfolyamokat, bár ahogy a könyvek elolvasását, kérdéses, hogy befejezi. Maga is szívesen magyaráz, egyik „tanító” jegy, szeret másokat is tanítani, nagyon jól elmagyarázza az alapokat.

7) Ugyanakkor bárkivel, bárhol képes elbeszélgetni, akár semmiségekről is. Jó beszélgető partner, a másikat is beszélteti. Mindig mindenről van véleménye, ő az, aki mindenhez hozzá tud szólni. Ami ezzel kapcsolatban a problémája, nem szereti a csendet, kényszeresen beszél akár akkor is, mikor nincs rá szükség, amit egy magába fordultabb személyiség nehezebben tolerál. A kapott információkat viszont szűrés nélkül tovább adja, sőt, van hogy egy kis ferdítés is becsúszik.

8) Erős mentalitásának egyik hátránya, hogy érzelmeit is agyonmagyarázza, ami nála egyfajta hárítás – mivel fél az érzelmekbe mélyen belemenni.

9) Nem szereti a konfliktusokat, vitákat, inkább a békés megbeszélések híve, vagy amennyire lehet, lavírozik, hogy a konfliktusokat elkerülje. Nem szeret senkivel sem haragot tartani, inkább mindenkivel barátságos.

10) Hódítási stílus: nála a beszélgetés a fontos, s mivel jó beszélgető partner, értelmességével, tájékozottságával vesz le a másokat a lábukról. Csapodár típus, mivel kíváncsi, könnyen barátkozik, de ez nem feltétlenül érzelmi alapú.

11) Párkapcsolatban is fontos számára, hogy partnerével intellektuálisan is tudjon kapcsolódni. Mivel nehezen bírja a bezártságot, főleg olyan társ való számára, akit elvihet könyv- vagy egyéb vásárokra, rendezvényekre, baráti beszélgetésekre, esetleg apróbb kirándulásokra, városnézésre. Amennyiben partnere mégis otthonülő, igényli, hogy megadja számára a szabadságot.