Szeptember 23. és október 23. között születettek a Mérleg jegyűek, melyet általában tudnak is magukról. Azzal viszont már kevesen vannak tisztában, hogy sokszor nem is a születési naptól hozza valaki erőteljesen a Mérleg archetípus tulajdonságait, hanem attól, hogy az aszcendense, aszcendensének az ura, stb. áll ebben a jegyben, vagy kitüntetett helyen van a Vénusza. Mindenesetre, ha az alábbi tulajdonságok nagy részét felismered magadban, ismerősödben, barátodban, jó eséllyel a te, vagy az ő karakterében is erősen ott szerepel a Mérleg (más jegyekkel kombinálva).
Az alábbi gyűjteménnyel célom, hogy még mélyebben megértsd mind magadat, mind másokat. Mert igazából mindannyiunkban jelen van, kihozható a Mérleg minőség, csak kinél gyengébben, kinél erőteljesebben:
1) Az egyik legfontosabb sajátossága a Mérleg jegynek, hogy nagyon fontos számára a társ, a társaság. Kapcsolatfüggőnek is szokták tartani, mert nagyon nehezen viseli a társtalanságot. Inkább marad benne egy rossz kapcsolatban, illetve nagyon nehezen tud szakítani.
Ebből persze adódnak bonyodalmak jócskán, főleg ha a színtéren mégis megjelenik egy lehetséges partner. Aktuális társát nem akarja megbántani, illetve amúgy is nehezen dönt, így akaratlanul mégis vihart kavar maga körül.
Ugyanakkor társként, társalkodó partnerként nagyon figyelmes, kedves, könnyen képes megnyerni magának másokat.
2) Ez abból is adódik, hogy mindenben és mindenkiben képes észrevenni a szépet és jót. Ugyanakkor saját magával szemben is elvárás, hogy jól nézzen ki. Nagyon ad a külső megjelenésére, fellépésre, a „csomagolásra”, és hogy mindenki számára jó legyen. Nem csak magára, hanem környezetére is ad, pillanatok alatt széppé tud varázsolni bármit. Erőssége a természetesen ható mű dolgok. Szereti ha fotózzák, remekül tud pózolni, és még jól is áll neki.
3) A zodiákus egyik nagy hódítója. Szereti a finom érintéseket, a bújást, a simogatást, és imád flörtölni. Viszont érdemes tudnod, hogy eredendően sem szereti a túl direkt bánás módot, inkább a célozgatásokat, kedveskedést. Ebből adódik, hogy könnyen félre értik mások, amiből kellemetlenségei adódnak. Jól tud udvarolni, Mérleg hölgy igényli a kedveskedést, bókokat, ugyanígy a férfi Mérleg is. Hálás, ha a másik „veszi a lapot”, s kedveskedve viszonozzák gesztusait. De természetesen csak addig, amíg számára kényelmes.
Szeret örömet szerezni a másiknak, látni a boldogságát, ami által ő is töltődik, és szeretve érzi magát.
4) Viselkedésében indirekt mind testtartásában, nézésében, kommunikációjában. Beszélgetés közben képtelen a másik szemébe egyenesen bele nézni, mondanivalóját mindig finomkodva adja elő. Ugyanakkor ezt másoktól is elvárja, nehezen viseli a durva, túl direkt megnyilvánulásokat.
5) Mérleg egyik legjellemzőbb tulajdonsága – a döntésképtelenség. Ugyanis mindenben/mindenkiben látja a jót, mindenkinek jót akar, ugyanakkor nehezen viseli, hogy a döntésének lehetnek negatív következményei is. Ezért mások számára idegesítően sokat vacillál.
6) A Mérleg jegy híres a harmóniára való törekvésre. Mindig a középútra törekszik, és iszonyatosan megviseli a szélsőségesség. Ebből adódik, hogy remek diplomata, képes az ellentéteket összehozni, kibékíteni. Ugyanakkor bizonyos esetekben a „kibékítendők” ezt mégis rosszul veszik, mert úgy érzik, hogy gerinctelen, nem látszik, hogy kinek az oldalán áll. Pedig a Mérleg egyszerűen a konfliktusos helyzetet szeretné megoldani, nem akar senki pártjára állni, szeretné, ha mindenki szeretné egymást, békességben.
7) Ennek érdekében képes a dolgok szebb színben való feltűntetésére: „nehogy megbántódjon a másik”. Ami sokszor igaz is, nem rosszindulatból hazudik, hanem a másik érdekében („kegyes hazugság„). Illetve jellemző rá a „ne szólj szám, nem fáj fejem” strucc politika, a konfliktus helyzetek elkerülése. Rosszabb esetben nem meri felvállalni tettei következményét, mert nem bírja elviselni az erős indulatokat. Hisz kifinomult lelkével nehezen bírja a világ negatív aspektusait, a megbántott lélek diszharmóniáját.
8) Mérleg igazi művészlélek. Főleg táncolni nagyon jól tud, de szeret énekelni, és egyéb művészeti ágak felé is szívesen fordul. A művész világ tele van erősen Mérleg érdekeltségű emberekkel, akik szépségükkel, jó megjelenésükkel, kellemes modorukkal és tehetségükkel könnyen jó benyomásra tesznek szert, miközben szeretnék az egész világot meghódítani. Ugyanakkor sokszor lustának is nézik őket, hisz inkább választják a szórakozást, a könnyed társasági életet, a művészeti értékek megjelenítését, és elfordulnak a túl gyakorlatias dolgoktól.
9) Mérleg jegy kardinális jegy, ami azt jelenti, hogy a látszat ellenére igenis céltudatos. Csak amíg másnál ez egyértelmű és nyílt, addig „az a jó nekem, ami neked is jó” diplomatikus stílusával éri el a célját.
Britney Spears Mérleg aszcendensű énekesnő, tőle egy tipikus Mérleg szám a Lucky:
https://www.youtube.com/watch?v=i8IwIMFWu3E
[xyz-ihs snippet=”Feliratkozasblogra”] |