Hónap témája – Új, nagyszabású célok szisztematikus megtervezése

Vállalkozók, cégek életében szokásos év elején megtervezni a következő évet. Vajon miben különbözik ez az évkezdet a többitől? Te hogy állsz ehhez a témához? Te is szoktál éves célokat felállítani? 

Ha eddig még nem tetted meg, a mostani égi állások alapján kifejezetten jó időszak kínálkozik, hogy belevágj! De nem csak ez évre, hanem akár távolabbi célok megtervezésére és belekezdésébe is ragyogó időpontok kínálkoznak 2019. januárjában. Nézzük csak részletesen, hogy miért és mikor is?

 

Nap a Bak jegyébe lép és a saját ura is támogatja

Érdemes tudnod, hogy asztrológiában a Bak jegyéhez tartozik a tervezés. Méghozzá az alapos tervek elkészítése, amit aztán lépésről-lépésre érdemes megvalósítanod. Ennek a jegynek a bolygója a Szaturnusz körülbelül egy éve lépett a Bak jegyébe, ahol a legjobban képes képviselni ennek a jegynek az érdemeit. Már 1 éve mindannyian tanuljuk a felelősséget, a rendet, a szabályok betartását, pontosságot, szisztematikus gondolkodást, tudatosságot, mértéktartást, realitást. Ki így, ki úgy, attól függően ki hol tart ebben a “leckében”.

A Nap december 21.-én lépett a Bak jegyébe, és december 20. reggeléig fog ott tartózkodni. Ez időszak alatt tudatosan is jobban képes leszel azonosulni a Bak jegy érdemeivel.

Nap Bakba lép

A Nap Bak jegybe történő belépésének képlete

Ami feltűnő ebben a képletben, hogy nem csak a Szaturnusz érzi jól magát a Bakban, hanem a Jupiter is a saját otthonában, a Nyilas jegyben tartózkodik, és a Neptunusz is a Halakban. Erőteljesen kihozva ezeknek a jegyeknek a tulajdonságait. De míg a Bak Szaturnusz a tervszerű, szisztematikus előrehaladásban, kitartásban jelez segítséget, addig a Nyilas Jupiter inkább a nagyobb, távlati célok elképzelésében, globális gondolkodásban, és ezek megoldásában. Nem aprózza el a dolgokat, nagy ívűen gondolkodik. A Halak Neptunusz segít az “áthallásokban”, felerősíti az intuíciót, a fantázia világot, lehet vele álmodni, álmodozni.

S ezzel máris megvan a legnagyszerűbb égi állás, hogy távoli álmaidat végre megtervezd, és lépésről-lépésre bele is állj a megvalósításukba!

 

Új év égi állása

Asztrológiában nem igazán mérvadó az új év 0:00 perce, mivel ez egy mesterségesen generált időpont, nem igazán követi a természetese ciklusokat. Ugyanakkor ez esetben mégis érdemes ránézni. Alább láthatod a január elsejei napfelkeltének képletét, Budapesten:

 

2019. január 1.2019. január 1. napkelte

Ami változás látszik, hogy a Mars a Halak jegyéből pont ezen a napon átlép a Kosba. Miben módosulnak az eddigiek? A Mars az aktivitás, a cselekvés bolygója, mely a Halak jegyében inkább befelé fordulást jelez, inkább kedvez az álmodozásnak, a lelassulásnak, a szent áhitat megélésének. Jól is jött ez a karácsonyi ünnepekben, viszont az új év már máshogy kezdődik! Méghozzá a Kos jegyében ő is otthonára lel, aminek hatására, már inkább a cselekvés, a kifelé forduló tevékenységeknek kedvez. Az ünnepi hangulat után érdemes a tettek mezejére lépned, a saját harcodat megvívnod, kiállni saját magadért, ügyeidért és szeretteidért.

 

Fontos dátumok az év első hetében

Érdekesség, hogy pont január első hete az, ami kedvez a céljaid megtervezésében, íme pár fontos dátum:

Január 2.-án a Nap eléri a Szaturnuszt a Bakban, tehát a saját urával fog együtt állni, még inkább tudatosíthatod a szaturnuszi elveket, és hogy milyen céllal szeretnél azonosulni.

Január 5. -én a Nyilasból a a gondolkodást képviselő Merkúr is átlép a Bakba, mely a szisztematikus gondolkodást segíti.

Január 6.-án a lelkiséget jelölő Hold is a Bakba lép, ezzel így már 5 bolygó lesz jelen a Bak jegyében. Semmi érzelmesség, felelős hozzáállás a fontos! Az “újhold” önmagában segíti az új terveket és megvalósításukat is.

2019.-ben a januári újhold

Január 7.-én a szeretetet, művészetet képviselő Vénusz a Skorpió jegyből a Nyilasba lép, mely segíti a pozitív hozzáállást, és reményt a megvalósításban.

Ezek mind az aktuális égi állások, melyek mindannyiunkat érintenek. Viszont az, hogy nálad ez miben nyilvánul meg, már a saját, születési képleteddel való összeolvasása mutatja meg.

 

Kapcsolódó cikk:

Bak jegyről bővebben

 

Facebookos hozzászólások

Hasonló cikkek:

Mit érdemes tudnod a Ví... Vízöntő jegyűnek a január 21. és február 20. között születetteket tekintjük (-+ egy nap), de sokszor nem is a születési naptól igazi Vízöntő valaki, hanem attól, hogy
Elemi energiák: LEVEGŐ Milyen is a levegő? Milyen a levegő egy zárt szobában, esetleg a tenger parton, vagy egy hurrikán közepén? Milyen tulajdonságok jutnak eszedbe róla? Nekem a következők …
Tudomány-e az asztrológ... Először is érdemes tisztázni, hogy mit értünk „tudomány” alatt. Tágabb értelemben, melyet inkább régen használtak, a tudomány a megismerő tevékenység minden formája, beleértve a művészeteket, technikai ismereteket,
Hónap témája – h...   Asztrológia szerint a Nap jelenti a tudatos részünket, ami felé tudatosan fókuszálunk. Január 20.-án a Nap a Vízöntőbe lépett, és február 19.-ig fog ebben a jegyben
Mérleg Merkúr retrográ... Retrográd Mérleg Merkúr kedvez a régi kapcsolatok felelevenítéséhez.
Primer direkció elvi alk... Előző cikkünkben (melyet itt olvashatsz) a primer direkciót matematikai és geometriai szempontból tekintettük át. Hátra van a terjedelmileg kisebb, de lényegileg fontosabb rész: hogyan kell értékelni az egyes
Mit érdemes tudnod a Sz...   Szűz jegyűnek az augusztus 23. és szeptember 22. között születetteket tekintjük (+- egy nap).  Ugyanakkor sokszor nem is a születési naptól igazi Szűz valaki, hanem attól,
Elemi energiák:  VÍZ   Képzeld el, ahogy a vizet a kezed közé veszed! Mi történik? Milyen a tapintása? Milyen a hőmérséklete? A víznek nincs önálló formája, mindig annak az eszköznek
Horoszkóp szex után A vicces horoszkópok közül 2 kedvencem van, íme az egyik 😉 Kos: Ok, gyere csináljuk még egyszer! Bika: Éhes lettem, add ide a pizzát! Ikrek: Láttad valahol
Mikor is születtem? R... A születési képlet egyik sarkalatos pontja a pontosan beállított képlet. Sajnos a kórház és a szülők által bemondott időpont sokszor nem bizonyul helyesnek, így fontos, hogy az