Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért is van ennyi asztrológiai irányzat? Melyik mire jó, mire használható? Ezek illeszkednek egymáshoz, vagy pont hogy nem, inkább mindegyik különálló egységet alkot?
Ahhoz, hogy a jelenleg kialakult helyzetet megértsük, szükségünk van nagyobb perspektívából rálátni a témára.
A jelenlegi blog sorozatomban arra vállalkozom, hogy Jean Gebser világnézeti modelljét, kiegészítve a wilberi integrál szemlélettel, összevetem az asztrológiai általam tanult és ismert történetével.
Ki is volt Jean Gebser és mi az ő elmélete?
Jean Gebser 1905-ben született Németországban és 1973-ban halt meg Svájcban. Szakmailag nehéz a besorolása – filozófus, író, nyelvész, fordító, utazó, történész, előadó mind együtt. Élete során bejárta Európát, Indiát, távol keletet, Amerikát, s olyan embereket ihletett meg, mint a pszichológus C.G. Jungot, a fizikus Heidenbergt, a tibeti Lama Anagarika Govindát. Ken Wilber, az integrál szemlélet megalkotója számára szintén alapvető forrás Gebser világnézetekről kifejtett elgondolása.
Gebser elmélete a világnézetek fejlődési sorrendjéről szól. Elgondolása szerint az emberiség tudata fejlődési szakaszon ment át, ahol ezek a szakaszok nem lassan, fokozatosan váltották fel egymást, hanem ugrásszerű volt a váltás. Ugyanakkor ezek az átalakulások strukturális változásokat hoztak létre mind a tudatban, mind a testben. A következő szintekről, tudatstruktúrákról beszél:
- Archaikus világnézet
- Mágikus világnézet
- Mitikus világnézet
- Mentális világnézet
- Integrált világnézet
Szerinte a XX. században kialakult zűrzavar egy korszakváltás, tudatszint-váltás eredménye, ami a mentálisból az integráltba való átmenetet jelzi.
Fontos elgondolása az is, hogy minden egy spirituális ősforrásból való, mely az evolúció hajtómotorja. A szintek egymás után következnek, viszont emellett egymás mellett is léteznek a Földön. Tehát akár különböző kultúrák más-más szinten vannak, vagy adott kultúrán belül az egyének tudatszintje is más. Ezzel együtt a fenti sorrend egyetemes, mindenki ezen megy át, és minden kultúra végig fog menni ezen a fejlődési útvonalon.
Ehhez még hozzá teszem a lehetséges félreértések elkerülése véget, hogy ámbár a sorrendiség adott, tehát egy mágikus világnézetű nem tud mentális világnézetűvé válni, ugyanakkor ezek az állomások közül egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, nincs „valódibb”, „igazabb” világnézet. Mindegyiknek meg van a maga sajátos nézőpontja, ahogy a körülötte zajló jelenségeket értelmezi.
Hogy jön ehhez az asztrológia egységes világképe?
Igazából asztrológiáról akkor beszélhetünk, s ami az alapja – az a csillagos ég megfigyelése, és azokból levont következtetések. Az asztrológia univerzális szimbólumrendszere és analógiás felépítése lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag mindenre alkalmazható, világtörténetektől függetlenül. Viszont soha ne feledkezzünk el arról, hogy maga az asztrológus, aki az égi jelenségek megfejtésére vállalkozik, nem tudja magát kivonni kora világnézetéből, és saját tudatállapotának megfelelő gondolkodásmódjából. Ugyanakkor minden kornak meg volt a maga „sztár” témája, ami akkortájt érdekelte az emberiséget, így magát az asztrológust is, így formálva a különböző irányzatok kialakulását.
Lássuk csak, hogy Gebser mit is értett a különböző világnézeti állomások alatt:
Archaikus világnézet
Archaikus szó a görög „arké” szóból származik, mely kezdetet jelent, kezdeti szintet, melyből majd az összes többi kialakul, az őskezdeti állapot. Jellemzője a differenciálatlan tudati állapot, melyben csak alig van, vagy nincs tudatossága a személynek sem az időre (jelen, múlt, jövő), sem önmagára és környezetére. Így az ember differenciálatlanul egybemosódik a környezetével. Ezért világnézete és nézőpontja kaotikus.
Gebser archaikus szintjét hogy jobban megértsük, gondoljunk az újszülött első hónapjaira, amikor még a világot nem képes strukturáltan érzékelni. Az események csak úgy maguktól megtörténnek, nem tudatos saját testi és lelki funkcióira: a kezeit megfigyeli, csak éppen nem tudatosodik benne, hogy ezek hozzá tartoznak, mire valók, hogyan tudja őket használni. Az érzelmei is spontának, sír ha fáj valami, éhes, fáradt, nyugodt ha minden rendben van körülette.
Vagy akár gondoljunk a súlyos beteg állapotokra, mint például a magas láz, vagy agysérülés, kóma, mikor is a személy tájékozódása, időérzékelése vagy megszűnik, vagy teljesen lényegét veszíti. Akár csak a háborúknál, mikor is a struktúra felbomlik, csak a túlélés számít, semmi más, a múlt lényegtelen, s kialakult jövőkép sincs, amibe kapaszkodni lehetne. Archaikus állapotot képviselik a hajléktalanok, kik a biztonságot jelentő múltjukat elvesztették, jövőjük nincs, csak a jelen állapot túlélése.
Személyesen nekem az az állapotom jutott eszembe, amikor a kislányomat szültem. Nagyon sokáig vajúdtam, totál ki voltam merülve, 2 éjszaka már nem aludtam. Bár megfogadtam, hogy majd megnézem, hogy mikor születik meg, ugyanakkor abban a pillanatban ez jutott legkevésbé az eszembe. Csak sodródtam az eseményekkel.
Történelmileg nem tudjuk, hogy pontosan milyen lehetett az emberiség ebben a korban. Írásos emlékek nincsenek, csak mende-mondák, mítoszok, teoriák, melyek időben jóval később születtek meg.
Talán ez még az az állapot lehetett, amikor az ősember hordában élt, a törzsi szerveződés még nem alakult ki.
Asztrológia az archaikus korban
A fentiekből arra következtetek, hogy ekkor még asztrológia nem alakulhatott ki. Nem volt differenciált személyiségkép, mely a „ki vagyok én?” kérdést bogozgatná, ugyanakkor az idő strukturálása sem létezhetett, ami az időt múltra, jelenre, jövőre osztja fel, és magának a jóslásnak az alapja. Mint ahogy az állatok sem gondolkodnak saját személyiségükön, s az időt sem érzékelik komplexen, hanem a körülöttük lévő világot ösztönösen reagálják le.
Az archaikus világnézetet követte a mágikus, melyben már kialakult a beszéd és nyelvhasználat, melyről a következő bejegyzésemben fogok írni.
Forrás: A világnézetek fejlődése, Gebser modellje, 2011, Integrál Akadémia
Folytatás következik